Nem érdemes felkapni a vizet. Maradj, legalább lehet valakivel vitázni akinek van tapasztalata a témában. Lehet engem is a maradi vénemberek közé sorolsz, de én ezt vállalom és valóban semmi nem tetszik szinte ami manapság megy. Az is lehet, hogy a villanyautó csak azért akaszt ki mert tudom, hogy nekem olyan sosem lesz, maradiság, elvi, anyagi, stb okok miatt. Például már a 3D-s nyomtatásba bele sem kezdtem mert tudtam, hogy a korom miatt már nem fogok eredmény elérni a témában. Meguntam picit az egészet, pedig anno csináltam gravírgépeket, picit nagyot, SMD beültetőt, felületkövetőt, gravírtűket, buheráltam nyákot, saját léptető vezérlőt cnc esztergát DOS-alól, fába fémbe marogattam, stb. de manapság már semmihez nem kezdek. Minden tudást ...ha ezt annak lehet nevezni... innen a fórumról a fórumtársaktól szedtem össze. Kb 45 éves koromig azt sem tudtam, mi a cnc, a magi féle fagép fogott meg. Meg ez is idegelt rendesen a sipító hangjával. Ami miatt még jó ez a fórum nekem, hogy néha valami aprópénzért meg tudok szabadulni a kacatjaimtól, ami egyébként menne a hulladékudvarba. Van olyan, hogy ingyé odaadom valakinek a valamit, csak legyen haszna és ne foglalja itt a helyet. Na meg azért itt csak el lehet dumálni erről arról. amolyan társasági élet féle azért van itt.
Teljes szigetüzemnél -főleg egy tanyán ahol van helye az akkuknak- a hagyományos ólomakkuk teljesen felejtősek? Technikai korlátai vannak vagy anyagilag nem rentábilis?
Attól most tekintsünk el hogy karbantartás igényes de ugye "magamnak csinálom, értek is hozzá, szeretem is csinálni".
És új fiúként hogyan jellemeznéd azokat, akik tévhiteken, hallomások alapján, valós tapasztalat és utána nézés nélkül osztják azt észt, meg kötekednek a témában?
Régóta érik bennem, hogy már semmi keresni valóm itt. Az eredeti bútorlap CNC-s kreativitást, újítást, útkeresést szerettem én. Elektron, Vbodi, Leslie, KisKZ, Varsányi Péter, Antal Gábor, Sőt még Robsy, de Motoros (és még sokan mások) is ilyen volt, akik miatt érdemes volt itt lenni. De ezek az idők elmúltak. Ezek az emberek elszivárogtak, nem írnak, meghaltak, vagy csak megöregedtek és meghülyültek, a többiek meg már régóta készen veszik a cuccokat. Kb. az alternatív energiás topik volt nekem az ahol még volt lehetőség tanulni, buherálni, hason szőrűekkel társalogni, eszmét cserélni. De már itt is én vagyok a kisebbség a rosszindulatú károgó, maradi vénemberek kötekedése miatt.
MoparMan ! Köszönöm szépen az eddigi munkádat és a lehetőséget hogy itt lehettem és használhattam teljesen ingyen ezt a fórumot. Köszönöm azoknak akik még mindig fenntartják a tudás, a kíváncsiság, a kreativitás és a házi buherálás szellemét. Én is öregszem, már belefáradtam abba, hogy az egyre erősebb szembe szélbe belehugyozzak.
Kérlek törölj engem, a gép építős topikommal együtt (az alján keresd, mert évek óta nem töltöttem oda fel semmit, és nem azért mert nem csináltam semmit). Úgy látom semmi szükség arra hogy zavarjam a társaságot a vélemény buborékában.
48V-os az akkum és 50centi kábellel van az inverterrel összekötve, tűzbiztos környezetben, a hozzá való kötő elemekkel, így szerencsére, szabályosan megvalósítva, nem kell buzerálni és nem is veszélyesebb mint egy mosógép bekötése.
De ha mégis meghibásodna valami csatlakozás, melegedne, vagy megnövekedne az ellenállás, akkor az akku BMS letiltja az invertert, és a diagnosztikai listában jelzi ennek tényét.
Csakszólok. Nem ő kezdte....most sem. Nekem pl. milyen napelemes, akkus, szélgenerátoros, megújuló energiás, vagy villanyautós tapasztalatod van amit szeretnél velünk itt megosztani? ....az ezeken való kötekedésen kívül?
Jövőbe nem látok és bár én simán világvége várás nélkül is megcsináltam volna simán szakmai érdeklődésből, és tapasztalat gyűjtésből, ugyan akkor kétségtelen van abban valami kielégítő érzés, ha növeled a függetlenségedet és nem vagy ráutalva unszimpatikusan viselkedő, arctalan nagy cégekre.
Ettől függetlenül úgy tűnik kb. 6-8év alatt így is megtérül az akkus rendszerem (akku élettartam 15-20év) így, hogy magamnak csinálom. Ha céggel csináltatod akkor erre nincs sok esély, mert durván drágább.
Megjegyzem nekem a házi akkum LFP (lítium vas foszfát) akku. Nem elsősorban a tűzvédelem miatt, hanem azért mert olcsóbb, és tartósabb. Lítium ion akkuk előnye a nagy energia sűrűség és teljesítmény. Házi akkunak egyik sem fontos paraméter.
Nem vegyszerrel oltanak. Simán vízzel hűteni kell az akkutüzet. Ezt szokták csinálni a (felkészült) tűzoltók is. Ez valóban hosszadalmas folyamat, mert az akku belső kémiai reakciói termelik a hőt oxigén nélkül is elég sokáig. Ezen felül más speciális eljárást nem igényel.
Jellemzően gyorsan eloltják a tüzet meghajtástól függetlenül, aztán még több órán keresztül hűtik az akkut. Ezt szokták a rettegők úgy előadni, hogy 4 órán át küzdöttek a pokol tüzével a tűzoltók.
Azt jól teszed, ha tűzmentes helyen töltöd az akkukat, mert valóban van rá komoly esély hogy kigyulladjon. Én magára szoktam hagyni, de nekem olyan helyen van ahol ez nem okoz gondot.
Ne seperd le a földre, hanem legyen mindíg egy cserépedény amibe beledobod és kiviszed a Dunapartra, hagyod megvárod míg elég. Nyilt szinen próbálj egy ilyen akksiba beleverni egy szöget...mi lesz?
Ez hatalmas szakmai tévedés, nem ismerek rád. Hogy lehet összehasonlítani egy AC 230 voltos rendszert ahol max 10...16 Amper folyik, egy olyan DC rendszerrel ahol 400 Volt van és akár 100 150 Amper folyhat. A házak villanyellátásánál ha tömör réz vezetéket használtak akkor az soha nem okoz gondot még akkor sem ha a kötés laza. Más a helyzet az alu vezetéknél nagy áram esetén, (pl 2 KW-os bolylert régen bekötöttek alumíniumma)...előfordúlhatott nagyritkán tűz, de ilyenről sem hallottam. Az alu zsugorodik, az oxidja szigetel ami nem jó. A réznél laza illeszkedés esetén sem növekszik az átmeneti ellenállás jelentősen, nézz utána...nagyon különös a jelenség. Az meg hogy a szabály mit ír elő azzal különösebben nem érdemes foglalkozni mert hozzánemértő pesti irodista összeírkál mindent.
Ez igaz, de szerintem ott i van gond, hogy az önellátást a lakosság 0.1 százaléka tudja megoldani. A másik nagy gond az lesz ha tényleg elterled az e autó akkor a mostani nemzetközi helyzetben honnan lesz az energia bele. Az akksi problémára találhatnak megoldást.
A-Camera kezdi elöről,a kitiltása után OlyFlyer néven... Ki érti ezt..??
OlyFlyer | 153
2023-08-20 18:09:14
[6402]
Igen, a villanyautók veszélyesek... de a legveszélyesebb a benzines meg a dízeles autó, ha pedig a tölthető játékokat nézzük akkor az elektromos biciklik meg a rollerek.
Telefont is kint a szabadban kell tölteni, az a biztonságos...
De ha a témához maradunk (Napelem, napkollektor és szélgenerátor. Technika és készítés), nem értem ha ennyire féltek a elektromos autó tűztől akkor hogy mertek napelemmel foglalkozni ha amatőrök vagytok? Pláne ha aksival is van felszerelve és amatőr csinálta olcsó Kínai vacakokból, YouTube és Google egyetem tanulás után. Ezek ellenére tudtok jól aludni? Én nem tudnák, de a két elektromos autó a hálószobámtól öt méterre nem zavar, azoktól tudok jól aludni.
szerintem nem azon kellene gondolkozni, hogy jelenleg megéri-e és mikor térül meg. per pillanat egy elég jelentős - főként villamos - energiaválság előszobájában vagyunk és rettentő sebességgel rohanunk előre fejjel a falnak. belátható időn belül az lesz a kérdés, hogy lesz-e villamos energia és mennyibe fog kerülni. aki teheti az készüljön fel a teljes vagy részleges önellátásra aztán akkor kiderül, hogy megérte és megtérült-e befektetése.
Tőlem ugyan várhatod a választ. Fórumgizda azt mondta ez itt offtopik, szóval most nem húzol be a csőbe. Ha tényleg érdekel, akkor lapozz vissza, vagy olvass villanyautósok.hu-t. Ott is megvan minden válasz alaposan kifejtve.
Nyilván nem tudod akkor hogy a lakásodban a sima AC hálózatra is ugyan ez vonatkozik. Évente át kéne nézni a kötéseket, és újra húzni nyomatékra a szorítócsavarokat, 6 évente érintésvédelmi felülvizsgálat jegyzőkönyvezve. Illetve nem lakóépületekre, berendezésekre 3 évente kell.
Vannak ezzel azért bőven gondok... Az asztalomon ment az aku töltés, gyári töltővel... Egyszer csak valami ok folytán kigyulladt... Nagyon fehér fénnyel égett... lesöpörtem a földre illetve köre... Nem tudtam semmivel eloltani... Azóta csak akkor megy bármiféle aku töltése ha otthon vagyok, vagy kint a szabadban... Még gondolni rossz, ha nem vagy ott akkor a diófa asztal, jó vastag, meggyullad...
Tegnap a 11-esen kigyulladt egy Tesla! négy tűzoltó autó és valami érdekes vegyszer, nem víz sikerült eloltani...
A volt vejem, egy magyar cégnél önvezető autókat fejlesztenek a Franciáknak... Érdeklődtem, hogy ki foglalkozik az autó 400-voltjával, merthogy ez igencsak profi emberke kel, ekkora feszültség DC nem játék.. Válsz informatikus kollégák!?...
Motoros | 5099
2023-08-20 09:29:36
[6396]
Jut eszembe: vettünk egy benzines kis kocsit amit az előző tulaj "zátonyra" futtatott és a benzintankon van egy benyomódás. A szerelő szerint semmi gond fél liter benzinnel kevesebb megy bele. Na de mi van ha ugyanez megesik egy villany autóval?? Úgy tudom, hogyha a litium akksiba beleversz akkor kigyulladhat és kigyújtja a melette lévőket is. A magyar tűzoltóknál megvan már a protokol, hogy mit kell tenni ilyenkor...tényleg nem tudom.
Pont tegnap járt nálam egy fórumtárs aki nagyon komoly napelemrendszert csinált, sziget üzeműt...litium aksikkal. Mesélte, hogy az egész rendszer szakszerű üzemeltetése nem kis feladat, pl a kötéseket rendszeresen át kell nézni nehogy valahol átmeneti ellenállás legyen. Kérdeztem tőle, hogy jól van Ő ért hozzá de mi lesz ha mondjuk már nem lesz...ki fogja ezt az egyedi rendszert felügyelni. Szerencsére a fia villamosmérnök és nem lesz gond...volt a válasz.
Most olvastam, hogy az USA valamelyik államában be akarják tiltani az elektromos biciklik házilagos berhelését mert sok a gond, és csak szakszervíz javíthassa az e kerékpárt. De csorbulnak a szabadságjogok mert mindenki szabadon szervizelhet bármit ...ha tud... nem lehet az embereket beterelni a szakszervizekbe mert akkor még ráadásúl monopól helyzetbe kerülnek és elszabadúlnak az árak. Nem tudom az e autókhoz ki van már képezve nálunk az a villamosmérnök gárda aki 400 Volt Dc be fog kotorászni? mert a sufnituninggal itt is nagyon nagy gondok lesznek.
Nem is olyan rég kb 50 éve Gyomán (ahol most volt a földrengés) a nagyapám házában nem volt villany, bár már az utcában voltak páran akik beköttették. Az öregem nem akarta mert azt mondta, hogy ebből csak baj lesz.. ..amit a kommunisták akarnak abból jó nem származhat. De a nagyanyám erősködött, hogy már mindenhol van, nekik is kell, és nem kell petróleumlámpával világítani.
Na bevezették és lett villany,meg a detektoros rádió helyett csöves Videoton, és jött még a Petöfi is. De a baj csak bekövetkezett mert megjött az első számla 24 forintról (megvan még őrízgetem a nagyapám naplójában). Végül is szerintem igaza volt, mert villany nélkül sokkal nyugisabb lenne ez a világ. Később még TV-t is vettek (Kékest) és alig várták a Tenkes kapitányt. De hogy ne legyek teljesen off....az öreg fűtésre a napot használta, ugyanis volt egy kis akácosa és abból minden évben annyi fát kitermelt, hogy elég volt a konyhai sparheltba, de vettek pár kiló szenet is a Tüzépen, hogyha jönnek az unokák téli szünetbe esetleg akkor a tiszta szobába legyen mivel befűteni. Az akácosnak mindíg az alsó ágait vágta le, évek múltával már létráról lehetett csak. Azt az akácot pedig aminek hosszú egyenes törzse volt (ezt hívták árbócakácnak) és fent kettéágazott azt kivágta (fejszével) és nagyon jó pénzért eladta kútágasnak.
Itt jön az árukapcsolás, tudod, legyen sok fogyasztód, ahhoz legyen napelemed, ahhoz most már akkupakk.... ezeket üzemeltetni, szervizelni kell... és a vége majd a végtelenben találkozik.
Nyáron nem igénylem a hűtést. 10 évet lehúztam egy olyan cégnél ahol usa klíma volt a gépek miatt...kösz elég volt. Voltunk klímás szállodába, egész éjjel zugott a beltéri és fújta keverte a port...na ne. A klímát meg amolyan soha meg nem térülő flancos parasztvakításnak tartom. Olyasmi mint a villanyautó.
Bonyolult a szerkezet, sokba van, télen amikor igazán kellene hogy menjen akkor átmegy egy darab cekaszba. Ha évente nem költesz rá akkor beledöglesz,... a legionella baktérium megzabál. A parapetes gázfűtő berendezést 40 éve felraktuk és csak most cseréltem benne hőérzékelő patront. Mindkét vejem újgenerációs konzumidióta, felszerelték a klímát, az egyik helyen még 32 amperre is bővítettek ..legyen klíma meg dzsakuzzi. Ők tudják.
A sörkollektoros téma most majd fel fog támadni, mert a méhtelepek nem veszik át a sörösdobozt, a hulladékudvar meg nem ad érte semmit....azaz a hajléktalanok nem fogják gyűjteni...megy a kukába a doboz.
A napkollektorra nem is gondoltam mert a kültéren fagyálló kell, belül meg nem is tudom miféle hőcserélős szerkezet, a levezetés sem olyan egyszerű mint két szál drót a napelemnél. Maj megnézem egy ismerősnél, hogyan van, de tudom, hogy nem két forint volt, nála van puffer tartály is.
Apámat már a 70-es években foglalkoztatta a téma és az egyik déli ildalfalra szerelt kb 6 m2 "üvegházat" a fal feketére volt festve, a meleg levegő 3 110-es csövön fent bement a szobába, alul meg a hideg vissza a zárt üvegházba. Semmi elektronika semmi drága cucc csak fa keret , üveg, meg gitt és kész. Akkoriban amikor azért voltak még hidegek is, ez a szerkezet jelentősen csökkentette a fűtési költséget.... itt mindíg kellemes volt a klíma.
Másik, ha jó a hőszigetelésed, akkor egy hűtő/fűtő klímát raknék fel meg egy hibrid invertert, valami olcsó kicsi munkaakkuval. Az nyáron a hűtést 100% megoldja, és amíg van napsütés, télen a fűtésre is elég jól rásegít. Átmeneti időkben nekem teljesen jól befűti a házamat.
Persze ez nem olcsó, de a komfortot növeli, és ezzel van a legkevesebb munka
A cekaszos fűtések úgy szokták megérni, ha nagyon olcsón jutsz napelemhez.
A szabályzás amúgy nem olyan vészes. 10ezer alatt van 48V-os MPPT szabályzó a kínaiaknál.
De amit előttem is mondtak, sörkollektor lehet egyszerűbb és gazdaságosabb. Bár én nem szórakoznék a sörös dobozokkal, mert macerás. Apám belekezdett, de csak a sör megivásáig jutott vele
Képzeljétek mi történt. Küldött levelet az EON hogy befogadták a visszatermelős napelem kérelmemet...igen, tavaly októberben adtam be
Még gondolkodok rajta. Éves szaldóval lehet megérné, mert egy 10kWh akkupakk árából talán el lehet intézni, de alapvetően egész jól működik a szigetüzemem. A múltkori viharban a környék sötétben volt két napik csak nekem volt villanyom, meg a szomszédnak aki szintén szigetüzemű, pedig nap nem nagyon sütött.
Csuhás | 6749
2023-08-19 06:05:24
[6379]
Ez a fűtés szerintem nem napelemet hanem napkollektort kíván. Tipikusan ide szoktak "sörkollektort" használni. Szóval puffernek elég maga a helység, nem kell víz, radiátor, tartály stb, csak egy kis ventilátor ami keringeti a levegőt.
Kedvet kaptam a napelemes fűtéshez, már a múltkor írtam, hogy csak annyit akarok, hogy a lapostetöre szerelt pár napelem, az alatta lévő jól szigetelt kb 30 m3 helység fűtésébe besegítsen. Tehát semmi cicó, inverter, visszatáp meg ilyesmi, csak simán mikor süt a nap és a szoba hőmérséklete 22 celsius alatt van akkor termeljen valami cekaszos vagy egyéb fűtőtestre, és késleltesse a parapetes gázkonvektor bekapcsolását. Csak ugye felmerült bennem, hogy érdemes e foglalkozni vele, meg térül e valaha. A napelemek tájolása ideális, a szerelés is egyszerű és a karbantartás tisztítás sem igényel akrobata mutatványt. ITTEN találtam némi útmutatót, de nem túl biztató, hogy nagyon kevés ősszel télen és tavasszal az az időszak amikor ténylegesen termelni fog. Úgy látom, hogy optimalizáló nélkül teljesen esélytelen az ügy. A másik gond, hogy mivel a termelés napközben történik, jó lenne valamiféle puffer ami betárolna estére, lehetne ez mondjuk egy vizes tartály, de akkor meg már oda a rendszer egyszerűsége, és lehet hogy oda lenne a haszon is. Érdemes volna valamiféle kisérlettel megnézni mennyi befektetés kell az adott esetben, hogy ne kidobott pénz legyen az egész. Nem akarok úgy járni mint a szomszédom aki komoly rendszert rakatott a háztetejére milliókért és mínuszos az egész. Ez részben köszönhetö annak a szakszerűtlenül szerlő kivitelező társaságnak aki még arra is képes volt hogy a javarész keleti... délkeleti tájolású tetöre szereljen. A pali szakács...megdumálták, hogy jó lesz az. Szerencse hogy az északi oldalra nem raktak. Tehát mielőtt beleugrik az ember valamibe, előnyös lenne egy egyszerű kis tesztnapelemmel mérni. Szerencsére a szobába van kémény is és tüzifában sincsen hiányom, csak hát ügye a fafűtéssel járó kellemetlenségeket jó lenne elkerülni. Egyébként meg végül is a fatüzeléses kályha is napenergiával megy és az energia eltárolása az esti órákra is megoldott.
RJancsi | 5811
2023-08-07 10:45:07
[6377]
Ez egy elég egyszerű megoldás, de még mindig kételyeim vannak, hogy mennyire egészséges két különböző akkut párhuzamosan kötni amikor a motor megy. És minek a dióda? Ha jár a motor nem sok okot látok, hogy a munkaakkutól az indító akku felé folyna áram, amit a diódának meg kéne akadályoznia.
Van azon a hajón rendes gyújtáskapcsoló? Ha igen akkor elég arra kötni egy relét aminek az érintkezője egy nagyáramú diódán át összeköti a két akku pozitívját. Ha gyújtást adsz kkor tölti a munkakkut is a generátor, ha leveszed a relé elenged, így szétválasztja az akkuk összekötését. Ezzel eléred, hogy tudod tölteni a munkakkut és viszont álló motornál meg szét vannak választva.