Jobb. Már csak az elforduló kar csapágyazását találd ki ügyesebben. A kar befeszül a szalag feszítése miatt, illetve a szalag terhelése, egyenetlensége miatt hajlamos lesz a vibrációra, ami pontatlan szalagfutást, és az alu gerenda gyors elhasználódását okozza.
Nekem viszont vízszintes felületű gép kell, no meg viszonylag kis gép. A kézi szalagcsiszoló szalag kerül fel majd rá. Lemezeket, nyákot csiszolni kell majd.
Szvsz készítsd el a Gábor által mutatott gépet. Jól használható masina, és ha jól tudom a tervek is közzé lettek téve. Magam is megépítettem Gábortól vásárolt lézervágott lemezek használatával. Pár kép az enyémről itt.
én a 3. generációs csiszagépemnél uganazt a feszítést alkalmaztam, amit a kisebbik csiszagépeimnél. Rögtön a feszítőkaron van a billenőpont és a hordós görgő is.
Persze jó a tengely szögének csavaros állítgatása is, de őseink a transzmissziós hajtásnál már régen feltalálták a hordósítást. . Ha a laposszíj-tárcsa enyhén hordó alakú akkor magától középen tartja a szalagot. Ebből a szempontból mindegy, hogy csiszoló vagy erőátvivő szíjról van szó.
Ebben a pdf-ben a 2. oldalon látható a különböző tárcsa átmérőkhöz és szélességhez tartozó hordósítás magassága.
Ha így készíted el akkor a tengely billentést a tengely külső végére tedd. Nem jó a futó szalaghoz olyan közel állítgatni. ( Egyébként jobb volna a csuklósan szerelt álló tengely csapágyazott görgővel. )
A véleményetekre, tanácsaitokra van szükségem. Építeni szeretnék egy asztali szalagcsiszolót. A tervek körvonalazódtak már a fejemben. Mellékletben itt egy kép vázlat is. Szerintetek jó e ez az elgondolás? Elsősorban a szabadonfutó görgő szalagpálya állítása kapcsán tettem fel a vázlatot, illetve kérdezlek benneteket.
Röviden:
A szabadonfutó görgő konzolját rugó húzza hátra felé, ezzel feszítve a szalagot. A szalag lefutását megakadályozandó teendő ugye a tengely szögének kis mértékű állítása. Ez az állítócsavarral történne. A tengely egyik pontja fixen egy önbeálló csapágyba van rögzítve, a másik vége viszont a konzolban lévő "nút"-ban el tud mozdulni az állítócsavar segítségével. Természetesen mindeközben a rugó folyamatosan húzza a konzolt, feszítve ezzel a szalagot.
Jól gondolom?
Köszönöm szépen.
svejk | 32953
2019-03-12 21:44:07
[15694]
Nyugodtabban is alszok azóta. De tudni kell elengedni is dolgokat. Ma sajnos már nem kapnám meg érte azt mint 8-10 éve mint amikor én vettem.
A terhelhetősége többszöröse mint a golyósnak. Komolyabb "modern" marógépekre jellemező alkatrész. A gördülési ellenállása persze nagyobb, nem tud akkora sebességeket mint az ugyanolyan méretű golyós.
Milyen elonye/hatranya van egy 20-as golyos sinhez kepest egy 35-os gorgosnek? A tomegen kivul. Az egyik forumtarsnal akadna egy par ilyen komoly darab, a Variometrumos 20-as sinek aranak feleert.
Virbo | 1122
2019-03-04 09:48:03
[15687]
Köszönöm a leírást.
De továbbra is úgy érzem, hogy picit túlbonyolították ezt a szerkentyűt.
Gránitból készült sík etalonok, Síkba csiszolásánál, alkalmazzák. Indikátor órával mérve mivel a Gránit szemcsés berezonál a mérési érték, ezért nem is áll vissza az elöző pozicióba. Ilyen gyorsan sem lehetne mérni.Például hamarabb kopna a méró tapintó. Szögtapintos órával egy fokkal jobb a helyzet. Ez a szerkezet ,egy szög ellenörző,mivel a hasítás mentén hajlik, nem véletlenül van a fix felületen 3 pontos alátámasztás és a mozgó résznél is. az oldalén lévó két lemez a mozgó részt tartja,hogy ne hajoljon többet mint amit kell. A gránit síkokat négyzethálós mérésre osztják fel . A felületi mikrométeres hibák nem számítanak amik mondjuk miliméteren belül vannak ,mivel amit ráraksz a gránit síkra megmérni mondjuk a magasságát vagy síkságát, az biztos nagyobb az érdesség hibájánál tehát azt átlagolja.
Nincs valakinek valami jó ötlete arra nézve, hogy hogyan lehetne egy radiál ventilátort kiegyensúlyozni?
Szemre nem az igazi...
Csuhás | 6709
2019-02-21 21:36:27
[15684]
Egyetlen halvány értelmét látom: Az óra tapintója elég kis felület, így a sík apró felületi hibái megzavarják a mérést. Persze ilyenkor az ember valami kis köszörült bigyót szokott az óra tapintója alá tenni. Ha nem minden nap kell síkot ellenőrizni akkor sokkal egyszerűbb mint ez a szerkezet.
A két oldalsó lemez funkciójában a videó készítője sem biztos. Azt mondja, hogy laza a kapcsolat, lötyög az összekötő, szerinte az ellen véd, hogy nyomásra nehogy túlhajoljon (elgörbüljön a bevágás mentén) az eszköz.
Látod a videó elején hogy az uriember nem a hagyományos módon használja. Ez a felhasitott talpú célszerszámba téve a sikok ellenőrzésére szolgál. Ha nem sik a felület enged a talp..kimozdul az óra..
Valaki aki nálam jobban ért angolul magyarázza már el nekem, hogy ennél a kütyünél mi célt szolgál az a két oldalsó összekötőlemez? Egyáltalán miért jobb ez mint egy "normális" óratartó talp?
svejk | 32953
2019-01-27 16:42:49
[15677]
Nem sikerült. Sőt kaptam kölcsönbe egy 10x-es komplett okulárt ami passzolt ide, de azzal sem tudok képet varázsolni.
Eh, nem nekem való ez túladok rajta így ahogy van.
Persze neked csak annyi kell hogy egy rendelkezésre álló kamerát bepróbálj ,ha a szögmérő skálájára sikerül használható módon éles fókuszt beállitani onnan már csak "szakmunka" egy adott távtartó elkészítése. A mikroszkópra nekem az objektiv a mikroszkóp objektiv miatt kell.
Most lejöttem a garázsba, és előkotortam a pár dolláros kinai usb endoszkópomat. Ez 10m kábeles, 640x480, és Win7 alatt némi baszakodással sikerült megoldani a sima állóképet (ingyenes WebcamViewer V1.0) és a folyamatos mozgókép rögztést is (vlc) Ennek a fókusztávolsága olyan 8-10 cm körül van, a képeken látható jobb oldali pöttyök a nem szakszerű tárolásból fakadó vizcseppek a szenzoron Szerintem használható drága kamera helyett.
Régebben lányomnak vettem egy Zeiss Amplivalt. Addig próbálkoztam mig egy Zeiss ET objektiv és pár közgyűrű segitségével sikerült..a menetek kiesztergálása nem semmi kaland volt. Szabványos egyébként a felfogatás,de szerintem jobb kamera kell. Ez egy Fuji 5Mp. Hátha valakinek lenne készen,jó fórumuk van és szinte minden oldalon visszaköszön fórumtárs.. Mikroszkóp fórum
Csak éppen nem "ócó"kínai WEB-kamerát kell használni, hanem egy régi már 'eldobott/nem használt' pl. compact 3,2Mpixeles fényképezőt. (Biztos találsz ilyet a családban, vagy az ismerősöknél)
Ezen már én is gondolkodtam. Igazából kici kinai van, opcionálisan kiválasztható kábelhosszal (1-...5..15m), és megadott fókusztávolsággal, vagy (nem tudom, hogy hivják helyesen) a végtelenített optikával. Mondjuk túl hosszú kábelt nem szabad választani, vagy akkor kell egy aktiv hub, hogy ne legyen vészes a feszültség esés. Kút alján (8m) már kukucskáltam vele
Vajon elég lenne csak a kamerát odaapplikálni megfelelő távolságba vagy még kellene plusz optika is? (ha utóbbi akkor biztos tárgytalan a dolog, mert nem értek az optikához)
keri | 14014
2019-01-22 09:18:35
[15668]
Nyomtatni nem lehetne? Ha ennyire gyatra a gyári, akkor a nyomtatott sem rossz, az legalább fut rendesen, ha nem is halálpontos. Én nyomtattam kazettás magnóba fogaskereket és a tulajdonosa szerint jól működik.
Be, de minden azon múlik, hogy a fogaskerék mennyire fut a tengelyén. No ezt nem könnyű megcsinálni. Sajnos az olcsó készen kapott marással készült acél fogaskerekek osztóköre semmilyen megmunkált felületükkel nem fut, tapasztalat. (talán ha tudna az ember szerezni köszörült fogaskereket, az jó lenne)
Az első fogasléces szerkezetem ez miatt rúgós lett de az sem egyszerű a szorítás hatásszögének merőlegesnek kell lenni , ha kétirányú a hajtás. El is ment a kedvem tőle rendesen.
Később csináltam egy másikat, ott töltött PA műanyag kereket használtam, annak a fejköre futott az osztókörrel és futterban tudtam koncentrikus tengelyfuratot készíteni. feltűnően jó lett, lehet hogy többet sem tudnék csinálni.