Az idei húsvét biztos jó lesz, efelől nincsenek kétségeim. A festett tojások el fognak készülni nélkülem is. Majd jövőre viszek ebbe is egy kis új színt, rengeteg ötletem van amit meg szeretnék valósítani. Szerintem nyugdíjamig is kitart, mire végig érek rajtuk. A géphez tervezek amúgy forgatót is, a vezérlő szekrényben már eleve 6db vezérlő van szerelve, hogy azzal később már ne kelljen foglalkoznom, csak a kábelek végeit kelljen bekötnöm a sorkapcsokba. Na igen, unatkozni nem igen szoktam.
Abban én is bizom! Viszont ha az ideji húsvét nem jó akkor már csak 2019 jó. Addig is még kell rá gyúrni egy forgatót és megfogókat. Valamint az alkalmazott technikát megálmodni. Nem fogsz unatkozni
Jövőre kész lesz a géped és akkor olyat festesz vele amilyet akarsz akár strucc tojásra is. A cnc játék és müvészetek terén is sok érdekes dologra használható. Én csak sörnyitásra és demó célra a feleségemnek tű befüzésére csináltam kis programot.(a tü egy 160mm satúba volt fogva)
A vezérlés Arduino. Az Arduino programozásában és elektronikai téren elévülhetetlen érdeme van "morvfer7" fórumtársunknak. Egyéblént minden fent van a neten. A beállítását és működését most tanulom. Az Inkscape rajzprogramba épül a vezérlése.
Ez már profizmus, nagyon ott van a szeren. Amúgy a neved alatt kutakodtam a jútubon, és ott található együttesben is te zenész ha nem tévedek? Mert azok a zeneszámok sem rosszak, sőt, az én megítélésem szerint fülbemászóak.
Közelednek a Húsvéti ünnepek. A tojásfestésben segítek a lányoknak , ezért barkácsoltam egy kis tojásfestő masinát.
KucseraP | 350
2018-03-12 13:06:01
[867]
Üdvözlök mindenkit, Ez nem CNC, de olyasmi. A fejlesztés tárgya egy több tengelyes programozott mozgást végző robotkamera. Az alap egy 5 tengelyes IAI ipari robot. A mechanika 800x200mm-es x-y elmozdulású, a kamerát 3 egymásra merőleges tengelyen képes forgatni. Alkalmas animáció, kis méretű tárgyak, terek "körbevideózására", érdekes kameramozgások programozott lejárására.
Egy kis reklámvideó:
A nevem alatt megtalálható jópár dolog, amit ezzel a robottal csináltam. Köszönöm a figyelmeteket.
jani300 | 12260
2018-03-09 17:54:01
[866]
Lehet el sem hiszed de olyan helyre szabadultam be ,hogy elsőre a szalagfűrészt észre sem vettem ... Még szerencse hogy nicsen, pénzem . Aki nem látja meg benne az értéket az úgyis boltban vásárol ,picit drágábban . Egyszer teszek már fel általában mindent ,ha nem kell megoldom .
OK, értem én, de így olyanra sikerült mintha például kolbászt árulnál, de a friss füstölt kolbászt egy bilibe rakva fotóznád.
Örülök, hogy jó cuccokat leltél, ha valamit el akarsz adni, vedd ki a környezetéből, tedd egy raklapra valami semleges háttér elé és hidd el nagyobb sikere lesz.
Ha egy kiváló mechanikát az ócskavasak közt fotózod, akkor átlép felette az ember, mert csak egy ócskavassal több van ott. Tényleg jóindulatból írom neked, én bírlak téged, és kívánom, hogy hasznosítsd a kincseidet akár a saját műhelyedben, vagy akár értékesítés révén.
100 kiló bent van még most is a kocsiban . Meg akartam osztani hirtelen örömömben . Azt még nem is írtam ,hogy azóta lett egy szalagfűrész ,hiányosan ugyan , de hasonló méretű . Az az utánfutón van még ,arról nincs kép az marad A fúrógép már a méhben lesz holnap . Takarítok , kell hely . A keretes fűrészt akkor tisztába teszem fényképezés előtt ,az sem kell már , az is eladó lesz .
Ami nálam van azon talán 300 as korong is volt . De nem akarok én tárcsával darabolni az nem gazdaságos nekem . Alut darabolni biztos jó lenne ,egy épített fejjel ,de szalagfűrészt szeretnék .
A körfűrészre van egy érdekes sztorim. A youtube-on van video, ahol a 50-100mm-es L, I, T szerkezeti acél profilokat simán vágják. Kb. 10E-20E körül vannak a 200mm-es betétkéses Karnasch korongok.
Azt mondta nekem a szerszámélező, hogy szerinte a betétkéses korongot nem érdemes betenni, mert hűtés mellett is hamar megég. Sok ilyet hoztak hozzá, és az a tapasztalat, hogy nem lehet vele olyan jól dolgozni, mint egy gyorsacél koronggal.
Üdv ! Szerettek érdeklődni hogyan állok a szalagfűrésszel . Örömmel jelentem ,ma volt másfél órám a dologra ,és történt némi előre lépés az ügyben
ramon94 | 57
2018-02-13 17:53:57
[857]
Sziasztok. Ez lenne az elképzelésem. Néhány dolog még képlékeny. Mi a véleményetek róla? Csak lézer lesz rajta. Külméret 500x500.
kymco1 | 1042
2018-02-12 19:52:31
[856]
Most már össze vannak hangolva a tengelyeket
bankimajki | 2831
2018-01-28 20:50:31
[855]
Ma elkezdtem összerakni és letesztelni az elképzelést. (Az első tesztek jónak bizonyultak.) Egy 50W-os halogénlámpát gond nélkül elvisz, azonban egy sarokcsiszoló már nagyfalatnak bizonyul számára. (Kipróbálom majd, hogy külső bikázásról maga az inverter mekkora terhelésig bírja tartósan.) Egyszer játszottam már vele, akkor egész használhatónak tűnt általános szerszámgépekhez, persze nem teljes terheléssel, emiatt is gondoltam hogy készítek egy ilyen ketyerét. Az alábbi videóban látszik a teszt. (Az akkuk nem voltak már elég régóta töltve, így majd kiderül mit bírnak ha elkezdem használni őket.) Teszt videó:
Sziasztok. Mai alkotásom eredménye (legalábbis jelenleg az egységek elrendezésének életképességét vizsgálom). Rengeteg 18650-es cellám maradt felesleges, amik még nagyon magas kapacitással rendelkeztek, így gondoltam itt az ideje felhasználni őket. Már régóta szerettem volna egy hordozható kicsi munka UPS-t, ami tud 230V-ot, 12V-ot előállítani kisebb bikázási feladatra elegendő (kistraki, motorakku) 12V-os szerszámgépeket is tud tartósan hajtani és néha jól jön ha van 15-24V között állítható kimenet is. A legjobb az egészben hogy a benne lévő akku védőelektronikákon kívűl minden ingyen volt. (Ismerősöktől kaptam, mivel kidobásra voltak ítélve.) Mit tartalmaz a dobozka: - 1 db rossz UPS-t, nem működik a töltő része és a relé vezérlései, viszont inverterkéént jól üzemel. - 4 db rossz laptopakkut, amelyek még remek kondícióban vannak, viszont elektronika letiltás áldozataivá váltak (ez 4*6 db 18650-es cellát jelent) - 1 db rossz autós laptop töltőt, ami 12V-ból tud 15-24V közötti feszültséget előállítani, elvileg 5A-es terhelésig. (1 FET csere rendbehozta a drágaságot.) - 2 db kínai balanszer és védőelektronikát (ez volt a legdrágább az egészben :D) - 1 db PCB trafót, illetve kell még hozzá pár alkatrész (graetz és pufferkondi) - Kerül még rá 3 db nagy áramú kapcsoló és 2 db banánhüvely páros (kimenetek 12V és 15-24V) Azt hiszem remek kis eszköz lesz belőle. (A tetejére teszek még egy kis mechanikus dokkolót LED-es reflektornak és mivel elég sok maradék bőr anyagom van, így lehet bevonom vele a végén. Csak a hűtést kell megoldani okosan.) Mi a véleményetek róla?
Az ünnepek után végre volt időm befejezni a tavaly abbamaradt neopixel óra projektet. Az órákat és a perceket, plexilemezek világítják meg. A rétegelt lemez és annak kivágása Bodnár Miklós keze munkáját dicséri, az ehhez szükséges rajzot Fusion-ban készítettem.
Gratulálok! Ez a viaszvesztéses fémöntéstechnika engem is érdekel. Én SLA gépben "utazom" és van ilyen spéci gyantánk. A kéregöntési tudományod is érdekel. Szívesen betársulok én is a beszélgetésetekhez Kerivel. :)
Remélem Tibor érti a tréfát.. Azt akartam mondani hogy a sorozat gyártásban nem hiszem hogy verni tudjuk kínát,ellenben amit ő csinál,mint a szkennelés reprodukálás,egyedi gyártás,annak van jövője..
Képzeld van ilyen aki a kínai ár alatt dolgozik és egyszerűen a kinainak nem éri meg behozni az országba ! Minden gépet saját kezűleg épített és nem ismer mást csak a sarokcsiszolót és a hegesztőt !
Köszi, ennyit én is sejtettem... De az első hármat rögtön ki is zárnám, mert a negatív szilikon gumi. A csokigyárak még üzemelnek (bár már nem hazai tulajdonban) de az újrahasznosított Mikulásból készült csokinyúl húsvétig sem hűlne ki a vastag szilikongumi formában. Szóval nem egy tömeggyártási technológia.
Ezért továbbra is várom Tibor válaszát - bár lehet, hogy Bodnár Miklós már megadta a #824-ben...
A 800-as bejegyzésbe írtam , hogy forgatós megoldás . Azt hittem ez információ . A lényege , hogy 2 tengelyen egyszerre történik a forgatása a szerszámnak , ezért alakul ki az egyenletes falvastagság . A Gyanta poliuretán .