Na mondjuk ez a tégla méretre vágás is a gányolás találmánya. Normális tervezés és kivitelezés esetén elég a gyári feles elem használata, így lesz tökéletes a hőszigetelés, mert a misung nem hőszigetel, a tégla igen.
Köszönöm! Ezzel a megoldásoddal már találkoztam és nagyon tetszik is! Csak a baj az, hogy én már bevásároltam az extrudereket (egyel lejjebb írtam is, hogy MK9 és E3D V6). Szóval sajnos a meglévő dolgokból kell megoldanom. Valószínűleg még mindig a Pál által javasolt extender megoldás lesz a befutó.
Ahogy te is mondod és vjanos-nak is írtam nekem is maximum a csapágyas szíj megvezetési pontokon van problémám, pedig nem síkra vannak fektetve, hanem a távtartók el vannak vékonyítva alattuk úgy, hogy csak a csapágy közepét tartsa, és mégis. Ráadásul nem M3-as, hanem M5-ös csavarokra van felfűzve és nem az alu lapba van csavarozva, hanem ellen anyába.
Valahol említetted ezt a román kőműves dolgot. Ok hogy olcsón dolgoznak, de milyen minőséget hagynak maguk után ? Mert a derékszög a sík a párhuzam a függő sok esetben köszönő viszonyban sincs a valósággal ! Jó kőművest találni aki nem fogyaszt 100-on 100 üveg sopronig mászokat és igényes is a munkájára felbecsülhetetlen ! Tehát lesz ennek a háznyomtatásnak még létjogosultsága !
Nem teljesen saját flotta lesz, de részleteket erről nem mondanék még.
A tanácsaid mind nekem is eszembe jutottak, majd látjuk, hogy hogyan teljesítenek a gépek. A szíjak középen való rögzítésével sztem nem lesz gond, az nagyon masszív, mégha nem is néz ki annak. Nem a lemezben vannak a menetek, hanem átmenő a furat és alul csavarral van rögzítve. Inkább azokkal nem vagyok megelégedve teljesen, ahol a csapágyas megvezetések vannak az Y kocsikon és a váz első két sarkán, Ezeket nem tudom agyon feszíteni, mert akkor a csapágyak szorulnak. Pedig úgy terveztem alájuk a távtartókat, hogy az csak középen a csapágy álló részében támasztanak...és mégis. Erre nem tudom van e jó trükkötök.
Burkolat lesz felül is. A kábelezés energialáncon megy a fejhez és a teflon csövek pedig azon kívül de 1-2 ponton hozzá rögzítve kívülről az energia lánchoz.
Létezik ilyen is ami a téglákat pakolja be, utána a falba besüllyeszti a szerelvényeket, vezetékeket.Egyedül az áthidalókat kell a kőművesnek betenni, mert az nem tudja megfogni a robot. Amúgy méretre vágja a téglát ha kell, egy teherautóról raklapról szedi, a kisméretűtől kezdve a B30 át akár a 38-40 is.
Most hogy gondolkodok a ház nyomtatáson, rájöttem hogy az összes bemutatott háznyomtató marhaság, ellenben rájöttem hogy nem lenne az.
Mire jó a ház nyomtatás? Nem arra hogy tetszőleges formája legyen a háznak. A kőműves még az ülőgarnitúrát is megépíti habarcsból, ha rajta marad a kivitelezési terven, tehát arra nem.
De mondjuk a Marson automatikusan felépíteni egy lakhelyet minimális felszereléssel, annak már van értelme. Ehhez viszont alkalmatlanok ezek a felnagyított FDM nyomtatók. Egy kis méretű robot, ami a fal tetején mászkál körbe körbe, és rétegenként építi fel a sivatagi homokot lézerrel össze üvegesítve, na ennek több értelme van.
A földi építkezéseknél is célszerűbb lenne egy építő robot, ami a téglákból burkoló anyagokból összerakja a házat, és nem csak a falat.
Tavaly láttam egy kiállítás keretében Ausztriában egy hapsi ezzel nyitott céget, hogy a családi házakat nyomtatja helyszínen ,vagy ahol nem tudja akkor egy hangárban kinyomtatja az elemeket és festve kábelezve már csak az összeszerelésre vár
Rétegenként terített fémport lézerrel összeolvasztva, szebb lesz kapásból a felület.
Ez a felrakó lézerezés nem új technika. Azért jó mert CNC megmunkáló központ funkciója bővíthető vele. Van ebből olyan is amikor nem lézerrel, hanem sima CO hegesztővel építi fel az anyagot. Természetesen annál még rondább a felület, de az némileg kivitelezhetőbb házilag, ha ilyenre vetemedne valamelyikünk.
Mellesleg ezek a fémporok iszonyat drágák, szóval már csak azért is érdemes valami hagyományosabb alapanyagra ráállni.
Még érdekes lehet a plazma szórás . Egy alap plazmavágó már megfizethető, fémszóró fej sem vészesen drága hozzá. Bár ezeket felület szórásra találták ki, de szerintem lehetne játszani a fókuszálással, hogy kisebb legyen az anyagsugár.
3d fém nyomtatás ez azért eléggé kézzelfogható +1 érdekességnek
fémszórás stb vagy 20 éve létező dolog legalábbis apu pl már az előtt dolgozott a technikával ez nagyon cnc közeli dolog.
Kopirnyák | 2704
2017-06-17 11:16:46
[16902]
Pont ez járt a fejemben. Egy építkezésen nem a falrakás a "vastag" keresztmetszet. 3 ember pikk-pakk képes felfalazni egy házat, főleg ezekből a nagy téglákból amik most már vannak, de annak vannak előzményei, az utána következő lépések meg ugyancsak hosszadalmasak, és mind szakembert igényelnek, vagy legalább olyat aki érti amit csinál.
Meg úgy általában mindenki a falakat akarja csak nyomtatni, pedig az a legkevesebb. Pinceblokk kiásás, födém szerkezet, nyílászárók, épület gépészet, burkolatok a nagy munka. Szerintem egy olyan robottal ami ezeket megcsinálja többet lehetne keresni, mint az 1000 forintos román kőműves 1 heti munkáját kiváltani.
Amúgy mindenki építi a nagy buzi gépeket, de ez a videó látható gép ugyanazt megcsinálja mint a 10x annyi gépvázzal rendelkező ! Csak azért lett ilyen az épület, hogy megmutassák ilyet is lehet csinálni, nem a gép képtelen rá !
Van itt a fórumon olyan illetékes aki beton ügyben eléggé ott van, legalább is elmondása szerint. Mondjuk személyesen is láttam és tapasztaltam, hogy a beton mennyire gyorsan meg tud kötni. Konkrétan egy járdaszigetre kellett telepíteni 2 sorompót. Előző héten a csövezést megcsináltuk körbe is rakták szegélykővel ki is fugázták. Majd mentünk egy hét után le (300km) telepíteni, de mikor megérkeztünk, konstatáltuk beton még mindig sehol. Elengedtünk 1-2 telefonhívást, egyből lett is bonyodalom. A betonüzemre konkrétan rálátás volt, de az ember úgy jött a mixerrel mint akit üldöznek. Meg se állt a kocsi mikor már az ember kint volt és nyomatta a betont. Volt olyan szaga a keveréknek, hogy öklendezett mindenki a környéken, de 3 óra múlva le tudtuk fúrni a dűbeleket és megfogta a sorompókat 5 méteres karral. Ne kérdezd mi volt benne, de ilyen gyorsan még nem telepítettünk friss betonra semmit !
Aztán jön az, hogy egyszerűbb fektetve kinyomtatni lapokban, mert úgy elég lehet akár 20cm zsalu, majd a kinyomtatott lapokat felállítani....és feltaláltad a panelházat!!!
Én meg egy olyan szerkezeten gondolkodom ami hasonlít egy híddaruhoz és betonból kinyomtatni a ház falait. Csak még nem tudom, hogy lehetne függőlegesen ott marasztalni a betont zsalu nélkül
Vannak, de ha csak a traverz árát nézem az úgy alsó hangon is 8 millió Forintot verdesi és ebben csak a váz van benne. Töredéke anyagfelhasználással 3x ilyen jó gépet lehetett volna építeni sokkal nagyobb munkaterülettel. És az összerakáshoz sem kéne daru !
Nagyon fut felfele ez a generatív design, jól járhat aki ezt meg tudja lovagolni...
Előzmény: Kiss Zoltán, 2017-06-16 11:15:05 [16877]
Kiss Zoltán | 325
2017-06-16 11:15:05
[16877]
Ez egy érdekes ötlet (3D nyomtatott kerék autóra, akár magán az autón tudod átnyomtatni az útfelülethez szükséges futófelület mintázatot (terep, város, agyarország):
Én most vettem belőle pár színt, hogy legyen teszt anyag bőven :D meg össze is tudjam hasonlítani az egyes színeket hogy van e közte különbség . Eddig én is pozitív tapasztalatokat hallottam a Devil anyagokról
Én összekombináltam egy E3d V6-os bowden extrúderrel. Hűtőborda felfúr M6-os menetre, MK8-as throat felülről beleteker, alulról 4,1mm-es trough hole throat, az egész teflon csővel végigfőzve. Így a 40mm-es venti elhagyható, ami által az extrúder fogaskere könnyen hozzáférhető és tisztítható, valamint a filament befűzése is könnyebb.
Ilyen van talán a Geeetech i3 Pro-n is, nem tetszik. Olyant raktam össze, de elég sokat szívott a gazdája azzal, hogy visszamelegszik az egész, és elakad a PLA.
Köszi. A fő akadály a meglevő nagyszámú nyitott projekt, és az ezekre jutó relatíve kevés idő.
Volt ugye nekem is coreXY-m de még a sima fekete GT2-vel, az két hónapon keresztül folyamatosan nyúlt, aztán megállt.
Ez a Makerbot nekem sosem tetszett, hogy a forgó tengelyen még csúszik is egy másik. Akkor már inkább sima XY.
Recés kereket még nem csináltam, de érdekes, hogy a réz ilyen jól bírja. Kínai MK7-es (rozsdamentes?) acél kereket már cseréltem azért, mert teljesen kiment az éle.
Nyomtatott mechanikai alkatrésszel már nem csinálnék gépet, adott minden a fémből gyártáshoz. Építettem egyébként mostanában is egy 500x500x500-as gépet, de nem saját részre...
Nosza mi az akadálya? Neked ez nem lehet probléma. Elég jól kiforrott már a hobbi 3d printerek építése.
Megjegyzem nincs jelentősége a sebességnek. PR-nek felesleges trükközni, mivel maga a műanyag összeolvadása és extrudálása ami korlátozza a sebességet. Azaz ha jó minőségű dolgokat akar gyártani akkor muszáj lesz lassítani. Nekem 4Nm-es léptetők vannak rajta. Olyan dinamikára képes mechanikusan, amit már maga az Arduinó nem képes kezelni. Ennek ellenére ez jócskán vissza van véve, mert érdekes dolog nagy sebességgel nyomtatni, meg rekordokat dönteni, de időben mondjuk 8 óra helyett 6 óra lesz a nyomtatási idő, akkor úgy is ott hagyod északára, és ha már otthagyod akkor a minőségibb, lassú nyomtatást fogod választani.
Én szeretem a CoreXY szerkezetet. Nagyon egyszerű és jó helykihasználású, csak ahogy mondod, a vezető görgőket masszívra kell csinálni. Viszont ha egy csapágyat leszorítasz felületre, az nem fog elcsavarodni. Alu profil erősen tart, ha alu zártszelvényt használsz akkor érdemes ellenanyát használni és nem a vékony falba tekerni az M3-as csavart, ami amúgy elég erős a célra. Feszítő nem kell. A szíjnak van annyi rugalmassága, hogy lehet elég előfeszítést adni coreXY esetén. Viszont érdemes acélszálas szíjat használni. Jelentősen növeli a merevséget, főleg egy nehéz, fém gép esetén.
Ha sima szíjhajtást választasz, az is jó. Érdemes a MakerBot konstrukciót másolni. Okos, helytakarékos és szintén egyszerű. van hátul egy összekötő tengely (az az egyetlen komplikáció) amit egy primer szíjjal hajt és még 1-1 szíjjal mozgatja a híd két oldalát. Y motor a híd végére van felszerelve. A fej konstrukciót is érdemes másolni. Bowdenes megoldás már kiment a divatból, pont azért mert bár tömeget lehet spórolni, minőségi nyomtatásnál nincs nagy jelentősége, ellenben a precízebb száladagolásnak nagy a jelentősége a minőségben. Persze a gyári konstrukciókban csinálnak mikroszervós, áttételes nagyon könnyű direkt fejeket, de házi viszonylatban sima NEMA17-es motor direkt hajtással. Akár kettőt is felrakhatsz, jól működik még ezzel a tömeggel is.
A recés kereket viszont ha van esztergád, meg M2 vagy M3-as menetfúród, akkor magad csinálj. Sok szívástól megkímél. Sima sárgaréz rúdból indulok ki. Kifúrom a léptető motor tengelyéhez illesztve, leszedem kb. 10,5-11mm-re, de ha vékony a tengelyed akkor ez alá is mehetsz nyugodtan, csak nem tudom kisebb átmérővel hogyan kapaszkodik a szálba, szerintem jól, és a felbontásodat is javítja. Aztán a fúrószár végére felhúzom ezt a gyűrűt, befogom egy állítható magasságú késtartóba, a tokmányba befogom a menetfúrót, és alulról elkezdem nekinyomni a rézgyűrűt. Nagyon óvatosan, mert a fúró nem szereti az oldalirányú terhelést, hagyok neki időt minden előtolás után hogy kimarja az anyagot és megszűnjön a feszítés. A menetfúró körbeforgatja a rézgyűrűt a fúrószár végén (kell ütköző hogy ne tolja odébb a tengelyen) és közben egy szép szabályos csigakereket mar bele, metrikus csavar profillal. kb fél mm mélyen érdemes bemarni. Tapasztaltom alapján az M2-es fúróval lehet olyat csinálni, ami szinte teljesen körbefogja a szálat, így nagyon erősen megfogja, de az M3-assal készült recés kerekekre sem volt még panaszom. Ez a menetprofil nekem még egy sem kopott el, eltömődésre sem hajlamos, és még a legelső ilyenem sem kopott el, pedig azon még direkt úgy csináltam, hogy két sávot is csináltam, hogy ha elkopik majd megfordítom, de nem volt erre szükség.